Bemutatkozás
Szeretettel üdvözöllek a honlapomon!
A felszálló füsttel egy időben
egy anyag tűnik el világunkból
visszavonhatatlanúl.
A katlanban a négy őselem,a víz,a föld
a levegő és a tűz összeölelkezéséből
egy új anyag születik,a KERÁMIA.
Hírnök is egyben,hogy a végtelen idővel
együtt vigye hírűl a jövőnek az EMBERT
aki alkotott.
Kovács László fazekas

"Európa nem arra kíváncsi,hogy átvettünk-e
mindent,amit az európai művelődés nyújthat,
hanem arra,hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk
az európai művelődést"
Györffy István néprajzkutató
"Mert azt tanúltam mindenütt,
azt láttam minden nagy nemzetnél,hogy az apák dolgát
folytatják az utódok...
Ugyanezt látjuk északon és délen
minden olyan nemzetnél,
akihez mi tanúlni járunk,
hogy hazajőve-
lebecsűlhessünk mindent,
ami a miénk-
merthogy itthon nincsen készen
akkora kultúra,akkora művészet,
mint amilyent-hozhatunk
könnyen,készen-külföldről.
Mert nekünk azt előbb csinálnunk
kellene.Mert össze kellene
szednünk nagy fáradsággal az ország
minden részéről a széjjelszórt
köveket,hogy azokkal
a magunk képére építhessünk.
És ehhez hit is kellene,
és nagy fanatizmus is,
és rettenetesen sok munka..."
Kós Károly

"
Minden közösség annyit ér, Amennyit múltjából felvállalni és megőrízni képes,mert értelmes jelent megélni és jövőt építeni másképpen nem lehet" Kovács László fazekas

Ars poetica
Úgy gondolom és hiszem, hogy a tradicionális kultúráknak nagy jelentősségük van és lehet a jövőben. Különösen ebben az értékvesztett világban. E kultúra az, amely évszázados, olykor évezredes értékeket képes koncentráltan őrizni és felmutatni. Összesűrítve és ugyanakkor hallatlan letisztultsággal és őszinteséggel jelenik meg számunkra a különböző műfajokban.
Egy nemzet, egy népcsoport lelkisége, erkölcse, értékrendje válik számunkra érthetővé. Ezen értékek alapján el lehet igazodni, meg lehet ismerni más népeket, más kultúrákat, érthetővé válik számunkra a világ. Egy-egy tárgy formája, díszítménye, vagy egy tánclépés, a dallam íve jelentéshordozó, mi több érzelmeket vált ki függetlenül attól, ki milyen nyelvet beszél. A kommunikáció könnyebben létrejön, a különböző kultúrával rendelkező népek érthetővé válnak egymás számára.
A hagyományok ápolása biztosítja a gyökerekből való állandó táplálkozást, a tiszta forrást, miképpen messziről a falu tornya mutatja az utat a helyes irányba, ahol az otthonát találja meg az ember. Függetlenül attól, hogy ma már nem létezik az a paraszti közösség, mely egykoron létrehozta e művészetet, mégis úgy gondolom, az egyetemes kultúrában éppoly fontos helye van, mint bármely más művészetnek. Egyszerűen azért, mert azt egy közösség lelke érlelte széppé, őszintévé és igazzá. Azzal, hogy fölvállaltam e kultúra gyakorlását, őrzését, egyben felelős is vagyok ennek továbbadásáért.

címeres tál
Szakmai bemutatkozó
1956-ban
Karcagon születtem.
A fazekas mesterséget 1971- óta gyakorlom. Mestereim voltak Karcagon: Kántor Sándor Kossuth díjas, A Népművészet Mestere, id., és ifj. F Szabó Mihály, és Sz. Nagy István a Népművészet Mesterei. Karcagon elsősorban a tiszafüredi, tágabb értelemben a Közép-tiszai tájegység stílusvilágát ismertem meg. 1983-ban Kalocsa város felkérésére Kalocsán önálló műhelyt nyitottam. Feladatom lett a régi kalocsai fazekashagyomány felélesztése, újraalkotása és továbbadása. 1987-óta évente országos fazekas találkozókat szervezek. Több ízben fazekas alkotótábort szerveztem egészen pontosan 1992-óta. Az utóbbi néhány évben, műhelyemet alkotóházzá fejlesztettem. Az elmúlt időszakban 20 különböző kézműves kiállítást rendeztem. Rendszeressé váltak az évente visszatérő kézműves táborok:szövő, fazekas, fafaragó. Évközben az ország minden vidékéről, egy-egy mesterség legszakavatottabb képviselőit invitálom meg az alkotóházba,táborok valamint rövid, egy -két napos kurzusok megtartására. Több mint húsz éve tanulók képzésével is foglalkozom. Célom a hagyomány megőrzésén túl, olyan szakmai és emberi közösség kialakítása, mely válaszokat képes adni korunk kihívásaira úgy szakmai, mint erkölcsi értelemben.
Munkámat A Népművészet Ifju Mestere, Népi Iparművész cím,A Népművészet Mestere cím, a Bács-Kiskun Megyéért Művészeti Díj, Gránát Alma díj, valamint számos országos fazekas pályázaton: Nagy díj, Külön díj, és egyéb elismerésekkel honorálták. 1992-1997 ig tagja voltam A Magyar Művelődési Intézet Népi Iparművészeti Tanácsának.
Tagja vagyok a Duna-Tisza köze Népművészeti Egyesületnek s ezen keresztűl a Népművészeti Egyesületek Szövetségének.2000-ben az Év Mestere elismerésben részesültem.
2003-ban Kecel városával közösen megrendeztük az első olyan Országos Fazekas Kiállítást és Pályázatot ahol meghívásos alapon lehet részt venni,és ahol a pályaművek elbírálásában a társadalmi zsűri mellett, komoly szerepet kapott a szakma is.

főzőedények
Égetés Karcagon,úgy kb harminc évvel ezelőtt.(részlet)
…Éjjel két óra. Telihold van. Csendes, kellemesen hűvös éjszaka. A kéményből felszálló füst, mint egy fekete karó, fúródik az éjszakai égboltba. Szélcsend van. Ketten vagyunk: Mihály bácsi és én.
A Mester alázatos csöndbe burkolózva figyel minden neszt, hangot, amit a kemencéből hall. Vajon most mi történhetett, mi volt ez a kis pattanás, ami a vastag falazat mögül kihallatszott? Az arcvonásaiból arra következtetek, semmi komoly. Kimegy az udvarra, a kéményt kémleli. Vajon mit nézhet? Bejön. A tüzelőnyíláson át benéz a tűztérbe, s csak annyit mond: „Kicsit erős az alja.” Nem beszél sokat, nagyokat szippant a cigarettájából. Kerül egyet a kemence körül, kimegy, bejön. „Most pihentetek.”- mondja.
Kihúzza a parazsat a három tüzelőnyílásból, és kimegy. Magával hív: „Hozzunk még be fát.” Segítek, hiszen ezért vagyok itt, meg, hogy tanuljam az efféle dolgokat. Tesz rá megint, s a kemence nagyokat lélegzik. „Pipál.”- mondja - „Szépen pipál.” Lassan hajnalodik. Felhörpint egy kupica pálinkát, engem is kínál.
„Nemsoká meghagyjuk.” – mondja. Rágyújt egy ki tudja hányadik cigarettára, benéz a tüzelőnyílásokon át a kemence aljába, benéz a kémlelőnyílásokba. Még egyszer így tesz, majd kimegy, bejön, most még egyszer benéz a kemencébe, ahogyan az előbb is. Kicsit vár, mintha még nem lenne biztos a dolgában. „Most már a teteje is megkapta a magáét.” - mondja.
Cseppet sem látom fáradtnak, lassan húsz óra tüzelés után sem. Megszokta már, hiszen közel ötven éve csinálja. „Na, ez meglenne atyám fia. Haza mehetsz, ha gondolod.” – inti.
Elköszönök: „Viszlát Mester, reggel jövök.”…

fatüzeléses kemence

főzőedények
Elődeink mindig kijelölik számunkra a helyes utat
S hogy mi erről az útról letértünk e vagy sem, azt az utódaink látják majd igazán
Nekik tartozunk felelőséggel!
Kovács László
virágcserép,népművészeti kerámia,virágkaspó,virágtálak,áttört kerámia,kemence,búboskemence,miskakancsó,boroskancsó,amfora,csirkeitató,madáretető
áttört díszkerámiák,lámpák,fazekas munkák,balkonláda,főzőedény,kerámia sütőedény.