A Nyúzó fazekasmesterekről

Nyúzó Gáspár I. (1839-1910)

1839. április 30-án született Nyúzó József csizmadia és Orosz Mária házasságából. Apja, a csizmadiacéh megbecsült tagja zsellér volt, két kapás szőlővel és házzal rendelkezett. Családjukban a csizmadia mesterség volt a hagyományos foglalkozás. Gáspár esetében a hagyománytól való eltérést a fazekasság XIX. század közepi felvirágzása magyarázza. Valószínűleg tehetsége is korán megmutatkozott, melyet számos, 16-18 éves korában készített ügyes munkája is bizonyít.
Mesterének személyéről csak feltételezéseink vannak. Füreden a fazekasok céhet nem alapítottak, csak a céheket 1874-ben felváltó ipartársulatba léptek. Jegyzőkönyveik 1887-ig tartalmazzák az inasok, az értük garanciát vállaló és a szakmára tanító mesterek nevét. Nyúzó Gáspár mesterére csak stílusa (díszítményei, évszámírata, edényformái) utalnak, aki nagy valószínűség szerint ifjú Nagy Mihály, majd annak 1855-ös halála után testvére, Katona Nagy Sándor lehetett. 1852-1853 között szegődtették inasnak. Korán önálló munkára fogták, tehetségesnek tarthatták, ha 17 éves korában egyházi megbízást is teljesíthetett.
1855-ből boroskancsója, 1856-ból az óhalászi református eklézsiának készített szignált boroskancsója, 1857-ből egy igen szép, szintén szignált miskakancsója maradt fenn. 1858-ban Szatmári Istvánnak olyan butellát készített, melynek egyik oldalát hátranéző szarvas, másikat pedig ágon álló madár díszít.
Házasságkötéskor, 1861-ben már edényesnek tünteti fel az anyakönyv. Felesége, Kiss Julianna egy telkesjobbágy árvája volt. Az ő örökölt telkére költöztek házasságkötésük után. Itt született mesterségét továbbvivő fia, Gáspár. Felesége korai halála (1864) után néhány hónappal újból megházasodott. Bodnár István földműves lányát, Katalint vette feleségül. Nyúzó Gáspár az 1860-as években még néhány szignált munkát készített (1868: butella, 1869: miskakancsó), de a 70-es évek elejétől már csak stílusban tudjuk azonosítani munkáit. A családi emlékezet szerint jobban szerette a földművelést, és amint fia a mesterek sorába lépett, a fazekassággal fel is hagyott.
Tiszafüreden 1874-ben alakult meg az ipartársulat, melynek a korábban céhen kívüli fazekasok is tagjai lettek. Az ipartársulat kereteiben dolgozó cserepesekről 1874-1887 között a társulati jegyzőkönyv többször megemlékezett. A jelzett időben nem csak tagságuk kezdetét, ipartársulati funkciójukat, hanem a náluk tanuló fazekas nevét is feljegyezték.
Nyúzó Gáspár az ipartársulatnak megalakulásától tagja lett. Nála tanult a kunmadarasi születésű, 24 éves Pap Sándor, akiért a korábbi ipartársulati szokásoknak megfelelően egy idősebb mester, Szatmári Sámuel kovács vállalt kezességet. 1875-ben szegődött hozzá keresztfia, Végh József, majd 1877-ben Balla György, aki 1881-ben Kiss Mihály fazekasmester kezessége mellett szabadult. Ugyancsak Nyúzó Gáspárnál tanult 1883-1887 között a mezőkeresztesi születésű Molnár József is, akinek a kezese Katona Mihály fazekas volt. Mindig foglalkoztatott egy-két segédet. Pap Sándorról, Bozsó Lajosról és Katona Ignácról név szerint is tudjuk, hogy műhelyében hosszabb ideig dolgozott. Kellett is a segéderő, hiszen a XIX. század utolsó harmada a fazekasság országos felvirágzásának időszaka.
A füredi termékek 40-50 km-es körzetben igen népszerűek voltak, Nyúzó Gáspár pedig a vásározó fazekasok közé tartozott. A vásár biztos piacot biztosított, mely miatt a termelést növelni kellett. Tiszafüreden azon fazekasok közé tartozott, aki a konjunktúra idején némileg meggazdagodva földet is tudott vásárolni.
Szépen formázott, karcsú, hosszú farkú madaras butellái, miskakancsói gyakorlott és kiforrott stílusról tanúskodnak. A madár mellett jellegzetes motívuma volt még a kinyílt, szírmait vonalakkal elválasztó virágtányér, a kacskaringós bibéjű rózsa, a csigavonalú indákkal kombinált levélzet. Kedvelte a karcolt díszítést is. A körzővel szerkeszthető díszítményeket segédeszköz nélkül, szabadkézzel rajzolta fel. Stílusban azonosítható munkái főleg a megrendelésre vagy baráti szívességből készített darabok között maradtak fenn. Megformálásuk igényes. Jellegzetesek a csapott vállú, szögletes oldalú butellái. Miskakancsóinak barna csákóját zöld csíkok, a hasán tekergőző plasztikus kígyót agyagmetszések díszítik. A vásári áruk, a folyóedények sorában csak néhány, az 1860-as években készült tálat tudunk személyéhez kötni. Ezek sötétbarna vagy vörös alapon készültek, szélüket húsos levelekkel kombinált hullámvonal, öblüket madár vagy virágcsokor díszíti.
Nyúzó Gáspár a megrendelésre készített edényekre feliratot karcolt. A feliratok a készítés évén, a tulajdonos nevén kívül egyszerűbb verset is tartalmaztak. Rigmusai az évek során alig változtak. Leggyakrabban az “aki iszik belőle váljon egészségére re re re” szöveg került butelláira, miskakancsóira, de néha ezt kiegészíti a következő sorokkal: “igyál pajtás belőle úgy túdod mi van benne”.
Munkáinak zömét szignálás nélküli, stílusban nehezebben azonosítható használati tárgyak alkották, melyek egyszerűbb írókás díszítménnyel és színtelen mázzal készültek. Díszedényeinek alapszíne zöld vagy fehér, melyet írókázott vagy karcolt ornamentika és zöld vagy színtelen máz díszített. Szín-, díszítmény- és formai újítás nem köthető nevéhez, mégis a múlt század második felének kiemelkedő és kiegyensúlyozottan alkotó mestere volt. 1910. február 7-én halt meg végelgyengülésben.

Nyúzó Gáspár II. (1864–1922)