A KERÁMIA
Írta: Grofcsik
János
A kémia és vívmányai,
I. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat,
Budapest, 1940.
A) Az agyagáruk osztályozása.
Az agyagipar (kerámia) a legrégibb iparok egyike. Körébe
tartozik azoknak az áruknak gyártása, melyeknek fô
nyersanyaga az agyag. Agyagnak nevezzük az olyan földféleséget,
melynek jellemzô tulajdonsága, hogy vízzel áztatva
képlékeny, vagyis gyúrható, formálható,
alakját kiszáradás után is megtartja és
kiégetve összetartó, kemény, kôszerû
anyaggá lesz, mely vízzel többé fel nem áztatható.
Az agyagáruk gyártása tehát az agyag formálhatóságán
és a tûzben való megkeményedésén
alapszik. A különféle agyagáruk, bár készítésmódjuk
lényegileg azonos, mégis a felhasznált nyersanyagok
különbözôsége, az égetés hôfoka,
díszítésmód stb. tekintetében nagyon
különböznek egymástól.
Ha agyagárut alaposan szemügyre veszünk, láthatunk
egy likacsos, vagy tömör törési felületû,
sárga, vörös vagy fehér színû testet,
melynek a tárgy alakját köszönheti. Ezt alaptestnek,
vagy cserépnek nevezzük, mely sok esetben egy fényes,
színtelen, vagy színes üvegszerû réteggel,
mázzal
van bevonva. Egyes tárgyaknál a máz felett, vagy máz
alatt még festés, díszítés is látható.
E szempontok figyelembevételével az agyagáruk gyártási
körébe tartozó sokféle gyártmányt
a következôképen osztályozhatjuk:
I. Likacsos törésfelületû agyagáruk
1. Az alaptest nem fehér (sárga vagy vörös)
és mázatlan. a) Nem tûzálló agyagból:
tégla, tetôcserép, terrakotta, alagcsõ, közönséges
virágcserép. b) Tûzálló nyersanyagból:
samottéglák és egyéb tûzálló
agyagáruk.
2. Az alaptest nem fehér (sárga, vagy vörös)
és mázzal van bevonva: fazekasáruk, kályhacsempék,
ónmázas áruk.
3. Az alaptest fehér és átlátszó,
vagy színes mázzal van bevonva: kôedény (fayance)
majolika.
II. Tömör, kagylós törésfelületû
agyagáruk
I. Az alaptest nem fehér és máz nélküli:
klinker, keramit-téglák, padlóburkoló lemezek,
saválló téglák.
2. Az alaptest nem fehér és mázzal van ellátva:
kôagyagáruk, kôagyag csatornázási csövek
és saválló edények a vegyi ipar részére.
3. Az alaptest fehér és mázzal van bevonva: porcellánáruk.
B) Az agyagipar nyersanyagai.
A
nyersanyagok; amelyekbôl az agyagáruk alapteste készül
kétfélék: alakíthatók és nem
alakíthatók (plasztikusak és nem plasztikusak). Formálhatók
az agyagfajták, nem formálhatók az úgynevezett
soványító és olvasztó anyagok, melyeket
az agyaghoz kevernek, hogy annak bizonyos tulajdonságait szabályozzák.
Az agyag, mely a természetben nagy mennyiségben és
nagy változatosságban fordul elô, földpát
tartalmú kôzetek (gránit, szienit, trachit, porfir,
stb.) mállási terméke. A kôzetek mállása
részben mechanikai, részben kémiai folyamat. Mechanikailag
mállasztják a kôzetet a víz és a hôváltozások,
a kémiai átalakulásban résztvesznek a víz,
a levegô oxigénje és a szénsav. A kôzetek
elegyrészét képezô földpát, mely
vegyileg alkáli-alumíniumszilikát, átalakul
úgynevezett agyagszubsztanciává, melyet magyarul
színagyagnak is nevezhetünk. Ezt az átalakulást,
melyhez az említett tényezôkön kívül
mérhetetlenül hosszú idô szükséges,
egyenlettel így fejezhetjük ki:
| 2 KASi3O8 + 2 H2O + CO2 |
= |
Al2O3 2 SiO2 · 2 H2O
+ 4 SiO2 + K2CO3 |
| földpát |
|
agyagszubsztancia |
A földpát tartalmú kôzetek többi elegyrészei
páldául kvarc, csillám az agyagszubsztanciával
keveredve már a keletkezés alkalmával tisztátalanítják
az agyagot. A kôzetek elmállása folytán keletkezett
agyagok vagy ottmaradtak keletkezéshelyükön, vagy a víz
elhordta és más helyen lerakta, s eszerint az agyagokat két
csoportba oszthatjuk:
I. Keletkezés helyén elôforduló agyag, melynek
neve kaolin és 2. másodlagos fekvôhelyen található
agyagok. E geológiai megkülönböztetésen kívül
szokták az agyagfajtákat a felhasználás célja
szerint is felosztani; s eszerint vannak tégla-, fazekas-, kôedény;-
pipa- stb. agyagok és porcellánföld. Gyakorlati szempontból
legcélszerûbb a különbözô agyagféleségeket
három csoportba osztani.
a) Kaolinok. Fehér, vagy sárgásfehér
színû, laza, nehezen formálható, kiégetve
fehérszínû agyagfajták, amelyekbôl tiszta
agyagszubsztancia iszapolható ki. A kaolinok az agyagiparban fôleg
a porcellán- és kôedényáruk gyártásánál
nyernek alkalmazást. A Magyarországon elôforduló
kaolinok nem a gránitféle kôzetek, hanem a riolit (kvarcdús
trachit) mállási termékei és nagyrészük
posztvulkánikus hatások folytán jött létre.
b) A tûzálló agyagok, melyek légszáraz
állapotban kemény, sima tapintású, majdnem
tisztán agyagszubsztanciából álló anyagok;
rendszerint szürke, vagy barna színûek, amely szín
a szerves anyagoktól származik. A tûzálló
agyagok vízzel beáztatva jól formálhatók,
kiégetve fehér vagy világossárga színûek,
mert kevés vasoxidot tartalmaznak. Olvadáspontjuk 1600 oC-nál
magasabb. E csoportba tartozó agyagok fôkép a kôedény
és tûzálló agyagáruk gyártásánál
nyernek alkalmazást.
c) Nem tûzálló agyagok. Ezekbôl készülnek
a tégla, tetôcserép, fazekasáruk. Az ilyen agyagok
az agyagszubsztancián kívül homokot, vasoxidot tartalmaznak,
vörösre vagy sárgára égnek ki. Sok esetben
az említetteken kívül még szénsavas mésszel,
vagy dolomittal is vannak szennyezve. Ha a szénsavas mész
20%-nál több, akkor márgás agyagnak nevezzük.
Az agyag legsajátosabb tulajdonsága a képlékenység.
A kaolinok általában nem olyan képlékenyek,
mint a másodlagos fekvôhelyen található agyagok.
Ezt régebben kizárólag annak tulajdonították,
hogy a kaolin kristályos, pikkelyes részecskékbôl
áll, míg a másodlagos fekvésû agyagok
agyagszubsztanciája finom apró gömböcskékbôl
áll, mert az agyagrészecskék a víz által
való elhordás folyamán lecsiszolódtak, legömbölyödtek.
Ezzel magyarázhatók az agyag térfogatváltozásai
is. Az agyag térfogata akkor a legkisebb, mikor száraz, mert
ilyenkor vannak legsûrûbben egymás mellett az agyagrészecskék,
de ha beáztatjuk és a részecskék közé
víz hatol, egymástól eltávolodnak és
az agyag térfogata annyival nagyobb lesz, amennyi vizet felvett.
Kiszáradáskor viszont a térfogata olyan mértékben
kisebbedik, ahogy a víz elpárolog belôle: A jól
formálható agyagok sikamlós, zsíros tapintásúak,
beáztatáskor sok vizet vesznek fel, ennélfogva száradáskor
erôsen zsugorodnak. Az ilyeneket kövéra gyagoknak,
az idegen ásványi anyagokat tartalmazó, rosszabbul
formálható és száradás alatt kisebb
mértékben összehúzódó agyagokat
sovány
agyagoknak nevezzük. Újabb kutatások szerint az
agyagszubsztanciának két módosulata van, egy kristályos,
az ú. n. kaolinit és egy amorf kolloidális.
A sovány kaolinokban fôleg az elôbbi az uralkodó,
míg az erôsen képlékeny tûzálló
agyagokban sok a kolloid módosulatú agyagszubsztancia (allofanoidok).
A képlékenységet nagy mértékben elôsegítik
az agyagban levô organikus kolloidok is (humuszsav). Az agyag képlékenysége
tehát nem az agyagszubsztancia-tartalomtól függ, hanem
attól, hogy ménnyi benne a kolloid módosulatú
agyagszubsztancia és az organikus kolloid. Az agyag képlékenysége
mesterségesen hozzákevert kolloidokkal fokozható (pl.
dextrin, csersav), hidroxil-ionokkal pedig csökkenthetô (pl.
szóda, mészvíz).
A természetes agyagokban az agyagszubsztancián kívül
elôfordulnak kisebb-nagyobb mennyiségben egyéb anyagok,
mint kvarc, földpát, szénsavas mész, csillám
és más ásványtörmelékek, vasvegyületek,
titán és vanadiumvegyületek, pirit, gipsz, csiga, kagylóhéjak
és organikus szennyezôdések. Ez az oka annak, hogy
a természetben alig van két egyforma tulajdonságú
agyagelôfordulás.
Az agyag 100 Co-on elveszti a benne levô nedvességet,
de az agyagszubsztanciában levô vegyileg kötött
víz csak 575 és 800 Co közötti hômérsékleten
távozik el. 800 Co fölött megindul a vegyfolyamat
az anyag és az agyagban levô idegen anyagok között
és különbözô összetételû
szilikátok keletkeznek, aminek következtében az agyag
megfelelô keménységet nyer. A hôfok emelésével
az agyag térfogata fokozatosan kisebbedik, a részecskék
közti lyukacsok mindig kisebbek lesznek, végre az agyag megolvad.
Ez az olvadási hôfok a különbözô agyagfajtáknál
1150 és 1800 Co között van aszerint, hogy az
agyagszubsztancián kívül mennyi földpát,
finom eloszlású kvarc, szénsavas mész vagy
egyéb olvasztó hatású idegen ásványi
anyag van benne. Az agyagban levô idegen ásványi anyagok
tehát egyrészt soványítják az agyagot,
csökkentik a képlékenységét, másrészt
leszállítják az agyag olvadási pontját.
A tiszta színagyag (agyagszubsztancia) 1770 Co hômérsékleten
olvad. Az agyag, a tiszta fehér kaolin kivételével,
égetéskor színét megváltoztatja. A nyers
agyagnak barna, szürke vagy fekete színe leginkább a
szerves anyagtól ered, amely a tûzben elég és
csak azután látható az agyag valódi színe.
Vasmentes agyagok fehér, a kevés vasvegyületet tartalmazók
sárgás-fehér, erôsen vasoxidos agyagok a tûzben
vörös, illetve vörösbarna színûek lesznek.
Színük annál sötétebb, minél magasabb
hôfokra égetjük ôket, ha pedig redukáló
(füstös) tûzben égetjük, szürke, barna
vagy fekete színûek lesznek, mert a ferrivegyületek ferrovegyületekké
redukálódnak. Kivételek a mésztartalmú
agyagok, melyek gyengén égetve vörös színûek,
magasabb hôfokon világossárga színûek
lesznek, mert a mész a vasoxydos agyaggal sárga színû
kalciumvasszilikátot képez. Például a meszes
agyagból készített tégla vörös színe
a gyenge égetésre vall, az ilyen tégla akkor van jól
kiégetve, ha sárga színû.
Az agyag sósavban, salétromsavban oldhatatlan, illetve
e savak csak az agyagban levô oldható anyagokat, kalcium-magnéziumkarbonátot,
vasvegyületeket stb. oldják ki, míg a tiszta agyagszubsztancia
csak forró tömény kénsavban oldódik. Ezen
alapszik az ú. n. racionális agyagelemzés.
A kövér agyag formáláskor a kézhez
és szerszámokhoz tapad, szárításkor
és égetéskor görbül, vetemedik és
gyakran el is reped, mert minél kövérebb az agyag, annál
nagyobb mértékben húzódik össze a szárítás
és égetés alkalmával. Az ilyen agyagokat soványítani
kell nem képlékeny ásványi anyagok hozzákeverésével.
A soványító anyagok célja lehet azonkívül
az is, hogy az agyag tûzállóságát növeljék,
vagy csökkentsék. Utóbbi esetben a soványító
anyag elôsegíti az anyagnak alacsonyabb hôfokon való
megkeményedését és tömörödését.
Soványító anyagok:
Kvarc. Ezt a legfontosabb soványító anyagot
kvarchomok, kvarcit, homokkô, tûzkô alakjában
alkalmazzák. A darabos kvarcot felhasználás elôtt
ôrölni kell. Az ôrlést megkönnyíti
a kvarcnak elôzetes felhevítése. A megfelelô
kvarc megválasztása a felhasználás céljától
függ, téglaféléknél közönséges
kvarchomokot, finom agyagáruknál vasmentes kvarchomokot használnak.
A durva szemcséjû kvarc növeli az agyag tûzállóságát,
a finom szemcséjû magas hôfokon mint olvasztó
anyag hat. Az égetésnél a kristályos kvarc
térfogata növekszik, ami a kristályalak változásával
magyarázható. A kvarckristályok ugyanis átalakulnak
tridymit
és cristobalit kristályokká. Ez a térfogatnövekedés
16%-ot is kitehet.
Földpát és földpáttartalmú kôzetek.
Az agyagiparban leginkább használatos földpát
az orthoklas, melynek kémiai képlete K2O, AI2O3,
6 SiO2. Legtisztábbak a skandináv földpátok.
Temes megyében Teregován is bányásznak jó
minôségû földpátot. A földpátot,
mely 1300 Co körül olvad, a finom agyagáruk
kôedény, porcellán gyártásánál
használják. Az aránylag alacsony hôfokon olvadó
földpát ezeket az agyagárukat keménnyé
és tömörré teszi. A tiszta földpát
elég drága, azért helyette célszerûen
alkalmaznak olyan részben elkaolinosodott földpáttartalmú
kôzeteket, melyekben a földpáton kívül kvarc
és agyagszubsztancia is van. Ezek a finom agyagárukhoz szükséges
összes alkotórészeket tartalmazzák, csak megfelelôen
ki kell egészíteni agyagszubsztancia-tartalmukat kaolinnal
vagy plasztikus agyaggal. Ilyen kôzetek a pegmatit és
a felsit, mindkettô földpát és kvarc keveréke,
kevés agyagszubsztancia-tartalommal, továbbá az angliai
Cornish-stone, mely egy mállás alatt levô granit. Magyarországon
is vannak erre a célra alkalmas mállott riolittufák,
pl.
a Tokajvidéken bányászott liparit.
Szénsavas mész. Kalciumkarbonát (CaCO3),
mészpát, vagy iszapolt kréta alakban használatos
soványító és olvasztó anyagként
a kôedénygyártásnál. Tömörre
égetett agyagáruknál (pl. porcellán) a szénsavas
mész nem megfelelô, mert alacsony hôfokon hirtelen olvaszt
a belôle képzôdött CaO-nak az agyaggal való
vegyülése folytán. A szénsavas mészhez
hasonló hatású a dolomit (CaMg(CO3)2)
is.
Samott. Ha úgy akarjuk soványítani az agyagot,
hogy annak kémiai összetétele ne változzon meg,
akkor samottot használunk. Ez az eset leginkább a tûzálló
agyagáruk gyártásánál fordul elô.
A legtöbb soványító anyag többékevésbbé
csökkenti az agyag tûzállóságát,
azért a tûzálló agyagokat, melyek mindig kövérek,
kiégetett és aprított tûzálló
agyaggal ú. n. samottal soványítjuk.
C) Az agyagáruk gyártása.
A sokféle agyagárunál azok gyártási
módja különösen részleteiben különbözô,
de általánosan az agyagáruk gyártásánál
a következô munkaszakaszok vannak: 1. A nyersanyagkeverék
elkészítése; 2. az alakítás; 3. a szárítás;4,.
az égetés; 5. a mázzal való bevonás;
díszítés.
A nyersanyagkeverék készítése. Vannak
olyan agyagok, különösen a téglaagyagok között,
melyek egyszerûen vízzel beáztatva és átgyúrva
feldolgozhatók; de a legtöbb esetben az agyagárut nem
egyféle agyagból, hanem megfelelôen elôkészített
keverékbôl, ú. n. masszából készítik.
A massza két vagy több agyag (soványabb és kövérebb
agyag) vagy agyagok és soványítóanyagok keverékébôl
áll.
Az agyagmasszát félszáraz, vagy nedves eljárással
készítik. A félszáraz eljárásnál
többféle agyagot, vagy agyagot és soványító
anyagot kellô arányban rétegenkint váltakozva
áztatógödrökbe raknak, vízzel minden réteget
benedvesítenek, az egészet elôször lapátokkal
összekeverik, majd agyaggyúró (agyagvágó)
gépekbe helyezik, ahol a nyersanyagok egyenletesen elkeverednek.
Az agyaggyúrógép egymással szemben mozgó
hengerpárból és egy tengelyre elhelyezett vágókésekbôl
és lapátokból áll, melyek az agyagkeveréket
összenyomják, forgatják, vágják és
elôretolják a szájnyílás felé,
ahol a gépbôl az adagolónyíláson beadott
újabb és újabb keverék nyomása folytán
kisajtolódik. Összekeverés és beáztatás
elôtt a nyersanyagokat aprítani kell. Az aprításra
leginkább a görgôjáratot használják.
Ennek legfôbb alkotórésze a nehéz öntöttvas,
vagy gránit hengerpár, amely úgy ôröl,
hogy a hengerek alatt levô kör alakú tálcán
elhelyezett anyagot a körbeforgó hengerek összényomják.
Némely keményebb agyag ôrlését megkönnyíti,
ha a bányából kitermelt agyag egy télen át
a levegôn 60-80 cm magas rakásokban áll. Az agyagban
télen megfagyott nedvesség az agyagrögöket megrepeszti.
Kényesebb áruk, pl. tûzálló anyagok gyártásánál
a megôrölt nyersanyagokat összekeverés elôtt
szitálják, forgó vagy rázó gépszitákon.
Az agyagmasszának nedves eljárással való
elkészítése általában a finomabb áruknál
(kôedény, porcellán) szokásos, de néha
tetôcserép és fazekasáru gyártásánál
is. Ez utóbbiaknál akkor, ha az agyagban kavics, mészkô,
csigahéjak vagy növényi maradványok vannak, amelyektôl
meg kell tisztítani. Ilyenkor az agyagot vízzel péppé
áztatják, a pépet (iszapot) olyan szitán bocsájtják
át, mely a káros anyagokat visszatartja. A szitán
átszûrt iszapot oldalán téglákkal kirakott
gödrökben beszikkasztják. Ha kis mennyiségû
massza készül (pl. kisiparosnál), a beszikkasztásra
gipszedények is használhatók.
A porcellán- és kôedényáruk masszáját
mindíg iszap alakjában állítják elô.
Az ilyen masszák rendszerint kövér és sovány
agyagból (kaolinból) és soványító
anyagokból készülnek. A kövér agyagot mechanikai
keverôszerkezettel ellátott kádakban (iszapkeverô,
quirl)
vízzel iszappá alakítják, míg a sovány
agyagokból és soványító anyagokból
nedves dobmalmokban való ôrléssel készítenek
iszapot.
A nedves dobmalom (ôrlôdob) vízszíntes
tengely körül gépi erôvel forgatható, lezárható
adagolóajtóval ellátott zárt vashenger, mely
kifaragott kvarckôbôl, esetleg porcellántéglákból
készült béléssel van ellátva s a megfelelô
mennyiségû vízzel együtt beadagolt nyersanyagot
finom iszappá ôrli. Az õrlést a dobban levô,
az ôrlendô anyaggal egyenlô súlyú gömbölyded,
ökölnagyságú kvarckövek végzik, melyek
a dob forgása folytán zúzzák, koptatják
az anyagot: A dobból lebocsátott iszapot az iszapkeverôbe
bocsátják, s az így nyert összekevert iszapot
finom szitán átbocsátva szûrôprésen
víztelenítik. Ebben a szivattyúval benyomott iszap
(5-10 atm.) vászonszûrôk közé kerül,
amelyeken a víz átmegy a masszaszemcsék, visszamaradnak.
A szûrôsajtóból kikerült, kb. 30%nedvességet
tartalmazó gyúrható masszát agyaggyúrógépen
homogenizálják, hogy alakítható legyen. Célszerû
az agyagmasszát feldolgozás elôtt hosszabb ideig (hetekig,
esetleg hónapokig) nedves helyen hevertetni, mert ezáltal
képlékenysége növekszik s a belôle készült
tárgyak kevésbbé repedeznek és görbülnek.
A masszának javulása a hevertetés alatt képzôdô
szerves kolloidok hatásával magyarázható.
123. kép. Agyagáruk alakítására
való korong.
A felsô korong, melyre az alakítandó tárgy
kerül, B hajtókorong, C ülôpad
Az agyagáruk alakítása. A különbözô
agyagáruk alakítására többféle
eljárás van. Az alakítás módja függ
az agyagáru természetétôl és az üzem
nagyságától, illetôleg technikai berendezésétôl.
Az agyagáruk alakításának legôsibb módja
a szabadkézzel való alakitás, mely célra kerek
tárgyaknál a korongot használják (123.
kép). Két keményfából készített
koronglap egy forgathatólag felállított vastengelyre
van erôsítve. Az alsó nagyobb és súlyosabb,
a felsô kisebb, amelyre ráhelyezi a munkás az agyagmasszát,
az alsót pedig a korong elôtt levô padról ülô
helyzetben lábbal idônkint megrugja, miáltal a tengely
és vele a felsô korong is forgásba jön és
kézzel alakítja a felsô korongon a tárgyat.
Ez a munka nagy gyakorlatot és ügyességet igényel,
nehéz rajta egyforma tárgyakat alakítani. Gyári
termelésnél a korongot gépi erôvel tartják
forgásban, s hogy a tárgyak egyformák legyenek, a
formázás nem szabadkézzel, hanem gipszformák
segélyével történik. A gipszforma a tárgy
negatív formája, vagyis a forma belseje a készítendô
tárgy külsô körvonalainak felel meg. A gipszforma
a gyûrûvé kiképzett korongfejbe van helyezve.
A formába a munkás behelyezi a tárgy nagyságának
megfelelô mennyiségû masszát, s a tárgy
vastagságát egy sablonnal képezi ki, mely a korongasztalon
levô bakra van erôsítve. A sablon a bak lehajtásával
belehelyezôdik a gipszformába, s a korong forgása következtében
a mozdulatlanul álló sablon és a gipszforma fala közötti
hézag az edény vastagságának megfelelô
agyagmasszával telik meg. A gipszforma a masszából
vizet szív magába, azért a tárgy zsugorodik
és elválik a gipszformától (124. kép).
124. kép. Agyagformázó gép. A gipszforma,
B sablontartó bak,
G öntöttvas fej a gipszforma tartására, S sablon
Nedves agyagmasszából vágott lemezekbôl gipsz-,
vagy faformák segítségével készítenek
nem kerek alakú tárgyakat, kályhacsempéket,
szobrokat stb. Egyes agyagtárgyakat öntés útján
alakítanak, de ehhez nem plasztikus masszát, hanem masszaiszapot
használnak. Az iszapban kb. 1/4% szóda, vagy vízüveg
is van feloldva, mely anyagok áz iszapot kevés vízzel
hígfolyóssá teszik. Az öntômassza víztartalma
kb. 40%. Az öntômasszával teleöntik a gipszformát,
mely felszívja a vizet és a megsûrûsödött
agyagmassza mint egyforma vastag réteg lerakódik a forma
felületén, a felesleges iszapot pedig kiöntik. Az öntött
tárgy falvastagsága
attól függ, hogy mennyi ideig hagyják az iszapot
a formában. Az alakítási eljárások közé
tartozik a préselés is. A téglát, tetôcserepet,
agyagcsöveket képlékeny nedves masszából
az agyagvágógéphez hasonló csigaprésekkel
készítik, száraz, csak nyirkosságig nedvesített
masszaparbói való sajtolással készítenek
keramittéglákat, falburkolôlemezeket, padlólapokat.
Ehhez vasformák szükségesek, melybe nagy, többszáz
atmoszféra nyomással préselik be a massza-port. A
szárazon préselt tárgyak nincsenek kitéve a
száradással járó összehúzódásnak
és görbülésnek, azonkívül tökéletesen
egyformák.
Az agyagáruk szárítása és égetése.
Kialakított tárgyakat égetés elôtt tökéletesen
ki kell szárítani, nehogy a kemencében hirtelen fejlôdô
vízgôz szétvesse ôket. A száradásnak
nem szabad hirtelen történni, mert a gyorsabban kiszáradó
felületen a tárgy hamarabb húzódik össze,
aminek következménye a tárgy görbülése,
esetleg repedése. A tárgyakat levegôn, a mûhelyben
vagy zárt töltött szárítókamrákban
szárítják. Újabban alkalmaznak egy gyors szárítási
módot is, melynek lényege az, hogy az árut zárt
kamrában aránylag gyorsan felmelegítik 70-80 Co-ra,
de közben a szárítókamra relatív nedvességét
nagyon magasan tartják, hogy a felszín gyors kiszáradása
ne
következhessen be. Így a szárítás gyorsabb,
mint a szobahômérsékleten történô
szárításnál.
Az égetés az agyagáruk gyártásának
egyik legkényesebb munkaszakasza. Az égetés alatt
alakul át a kiformált tárgy használható
készáruvá. Az agyagáruk égetésére
égetôkemencéket használnak. Ezek úgy
nagyságuk, mint alakjuk és mûködési elvük
szerint nagyon sokfélék. Minden kemencének három
fôrésze van : 1 a tûzhely, 2. az égetôtér,
3. a kémény.
A tûzhely, vagy tûzszekrény az a tér,
melyben a tüzelôanyag elgázosítása és
elégetése történik. Ebben van elhelyezve a rostély
és alatta a hamutér. A rostély elhelyezése
szerint megkülönböztetnek síkrostélyú,
ferderostélyú és lépcsôsrostélyú
tûzszekrényt. Vannak kemencék, amelyeket generátorgázzal
fûtenek, ezeknél a tûzszekrény hiányzik.
A tûzszekrénybôl jut a láng és füstgáz
a tulajdonképeni égetôtérbe, ez a kemence
fôrésze, ebbe rakják be a kiégetendô árut.
A láng és füstgázok az égetôtérbôl
a kéménybe jutnak, melynek szerepe az, hogy ezeket a szabadba
vezesse és a tüzelôanyagot az elégéshez
szükséges friss levegôvel ellássa. Az égetôkemencék
lehetnek szaggatott és folytonos üzemûek. Az elôbbieket
égetés után le kell hûteni és az áru
kiszedése, új áru berakása és a berakóajtó
befalazása után hozhatók ismét üzembe,
míg az utóbbiaknál az áru berakása,
kiszedése és égetése egyidôben történik.
A folytonos üzemûek a szaggatott üzemûekkel szemben
jelentôs (25-50%) tüzelôanyag-megtakarítással
mûködnek.
125. kép. Casseli kemence vázlata
Szakaszos üzemû kemencék: a fazekasáru,
tetôcserép, virágcserép és kályhacsempék
égetésére szolgáló fekvôelrendezésû
négyszögletes keresztmetszetû Casseli kemence.
Ennél a láng a berakott áru közt végighúzódva
egyenesen megy ki a kéménybe. Ehhez hasonló mûködésû,
de a tüzelôanyagot jobban kihasználja a szintén
fazekas és kályhacsempe áruk égetésére
szolgáló returkemence. Ez tulajdonképen két
egymás fölé épített fekvô kemence.
Kôedényáruk égetésére a körkeresztmetszetû
visszacsapó lángú kemencét használják,
melynél a láng a zárt boltozatnál visszafordul,
mégegyszer átmegy a berakott áruk között
és a fenéken át az oldalfalban levô nyílásokon
jut a kéménybe.
126. kép. Kôedényégetô kemence hat
tüzelôrostéllyal, visszacsapó lánggal.
(Returkemence.)
Porcellánáruk égetésénél az
ilyen kemencéket emeletes elrendezésben építik,
s az alsó kemencébôl eltávozó láng
a felsô kemencén keresztülhalad.
Folytatás
